Egy település jelenét alapvetően meghatározza múltja. De lehet-e ott a szó nemes értelmében múltról beszélni, ahol a  több, mint háromnegyed évezred sem hagyományozott ránk a szó klasszikus értelmébe vett városépítészeti értékeket. Nem kisebbítjük büszkeségünket, de úgy múltak el a századok, hogy közben a múló idő nem patinásodott.

Érd esetében minden megfogalmazás a Duna menti település értékeként emeli ki, a Budára vezető létfontosságú kereskedelmi utakat a római kortól a főváros közelségének intenzitását érzékeltető autópálya fejlesztések koncepciójával. Ugyanakkor be kell vallanunk azt is, hogy a Duna mára már (most) érdemben nem járul hozzá a település gazdasági viszonyaihoz. Az egykori vízimalmok megszűnése mintegy előre vetítette a gazdasági struktúra változását is. A domboldalakat nem borítják szőlők és őszibarackosok, s a hajdani érdi bőtermő meggyesek is megritkultak. A fentiek közül dominánsan már csak a főváros környékét gyűrűző aglomeráció maradt ránk, amely óhatatlan kettősséget vonz magával.

Érd pecsétjei:
A XVII. század közepétől 1712-ig.	1851 és 1876 között

A lakosság lélekszámának rövid időn belüli megtöbbszöröződésével korántsem tudott lépést tartani az infrastruktúra. Az 1718-as 600 fő körüli lakosság száz év alatt megháromszorozódott, majd dinamikusan e század első harmadában megduplázódott, s nőtt 13 ezerre. Ezt követően is folyamatosan emelkedő tendenciát mutat, különösen felerősödve az utóbbi 10 évben. Mélyebb, alaposabb kutatást igényelne kimunkálni az összefüggéseket a település területi nagysága és népsűrűsége között. A valamikori közel 10 ezer hektáros közigazgatási határok mára már alig több, mint kétharmadára zsugorodtak, az 1/3-ával csökkent települési területen ugyanakkor a népsűrűség száz év alatt meghússzorozódott, s a lakosság lélekszáma mára már eléri a négyzetméterenkénti ezer főt. Budapest közelsége, a fővárosi igényekhez való felnövekvés minden esetében igényeket fogalmazott meg az itt élők számára.

Jól érzékelhető a párhuzam akárcsak emberöltőre visszamenőleg is, amikor azt tapasztaljuk, hogy valójában újra fogalmazzuk terveinket. Az Érd és vidéke lap harmincas évek elején grandiózus tervként hozta nyilvánosságra a dunai kikötő tervét, s ma ismételten keressük annak a lehetőségét, miként lehetne a főváros déli feléhez kapcsolódóan életre kelteni a Duna part lehetőségeit. Közvetlen napi életvitelünkhöz kapcsolódik az elővárosi vasútnak a szinte választási ciklusonkénti újratárgyalása, s olyan ez, mintha 70 évről görgetnénk magunk előtt a városból kijövő villamos-hév problematikáját.

Érd címerei a XX. század második felében
1990 előtt		1990 után

Ördögi körben vagyunk-e, vagy helyünket keressük? Érd esetében szinte minden szóba kerüléskor kidomborodik a kertvárosi jelleg minden előnyével, sokszor háttérbe szorítva minden más egyéb szempontot, ami ennek következménye. A modernizáció távlatai ugyanakkor az ipartelepítés fejlesztésének ígéretét éppúgy magukban hordozzák, mint annak igényét.

Vajon az ezredforduló jelent-e korszakváltást? A politikai rendszerváltoztatás milyen mértékben hozza magával a társadalmi változásokon keresztül a gazdasági struktúra átalakítását, jelenthet-e ez számunkra, helyzetünkben előnyt. Ennek felismeréséhez az egyik legfontosabb, hogy legyünk tisztában lehetőségeinkkel éppúgy, mint korlátainkkal. Reményeink szerint ez a könyv nem csupán arra ad választ, hogy Érd, milyen szerepet tölt be az agglomerációban, hanem fontos dokumentumot is jelenthet, önvizsgálatunk alapjául is szolgálhat. Mert egy város jelene alapvetően meghatározza jövőjét.